Gyermekjogi Civil Koalíció

Nyilatkozat a nemzeti konzultáció 10. kérdéséről

NYILATKOZAT 

a „szuverenitásunk védelméről” címet viselő nemzeti konzultáció 10. pontjával kapcsolatban 

A Gyermekjogi Civil Koalíció már „a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló” 2021. évi LXXIX. törvénnyel, az ún. „gyermekvédelmi” törvénnyel, illetve a korábbi ún. „gyermekvédelmi” népszavazással összefüggésben is többször megfogalmazta véleményét. Hasonló okok miatt emeljük fel szavunkat „a szuverenitásunk védelméről” címet viselő 2023. évi nemzeti konzultáció (a továbbiakban: nemzeti konzultáció) tizedik kérdésével kapcsolatban, ami így hangzik:

„10. Brüsszel el akarja törölni a gyermekvédelmi törvényt.

Brüsszelből folyamatosan támadják a magyar gyermekvédelmi törvényt. Az Európai Bizottság bíróságon is megtámadta a jogszabályt. Eközben egyre több hír lát napvilágot a gyermekeket célzó agresszív LMBTQ-propagandáról.

Ön mit gondol erről?

A – Tovább kell szigorítani a gyermekvédelmi szabályozást.

B – Brüsszel javaslata alapján enyhíteni kell a gyermekvédelmi törvényt.”

A fent említett törvénynek és ebből eredően a nemzeti konzultáció 10. pontjának már az elnevezése is félrevezető, mert a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényt mind a szélesebb közvélemény, mind a hazai és a nemzetközi szakma jogi normaként fogadott el, magasra értékel, és mint hatályos „gyermekvédelmi törvényt” tart számon.

A nemzeti konzultáció tizedik, félreérthetően megfogalmazott kérdéseire csak elégtelen, a gyermeki jogokat tovább sértő válaszokat lehet adni, s nem egy igazi problémát állít a középpontba. Fontosnak tartjuk, hogy az önkormányzati, illetve az európai parlamenti választások miatti felfokozott politikai hangulatban is a gyermekvédelem igazi problémáiról legyen szó, mint például a gyerekek és családjaik szegénységének csökkentéséről, a kirekesztettség veszélyeiről, a gyermekjóléti alapellátás, az egészségügyi ellátás,  az oktatás és a gyermekvédelmi szakellátás ellehetetlenüléssel küzdő erőforráshiányairól, a roma vagy speciális szükségletű gyerekek gyakori hátrányos megkülönböztetéséről, a gyerekek elleni erőszak minden formájának megelőzéséről és megszüntetéséről, továbbá  a gyermek meghallgatása és részvételi joga érvényesülésének hiányáról.

A Gyermekjogi Civil Koalíció azt kéri a Kormánytól, hogy a gyermekvédelem igazi problémáit orvosolja, és tegyen eleget az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának Magyarország számára megfogalmazott ajánlásaiban foglaltaknak, amelyek ezeknek a problémáknak a megoldását szolgálnák. 

A magyar Kormánynak 2025. január 15-ig kell benyújtania a hetedik időszakos jelentését az 1991-ben elfogadott ENSZ Gyermekjogi Egyezmény végrehajtásáról, s a Kormány jelentésében szerepelniük kell a Gyermekjogi Bizottság korábbi záró észrevételeinek nyomon követésével kapcsolatos információknak, válaszoknak,  és az azóta eltelt időszakban a gyermekek jogainak alkalmazása érdekében tett intézkedésekől szóló beszámolóknak is. 

A gyermekek védelme mindannyiunk közös felelőssége! 

Budapest, 2023. november 23.

A Gyermekjogi Civil Koalíció részéről:

Család, Gyerek, Ifjúság Egyesület

Gyerekesély Közhasznú Egyesület (GYERE)

European Roma Rights Centre (ERRC)

Főnix Mozgalom

Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Igazgyöngy Alapítvány

Jogismeret Alapítvány

Közép-Európai Mediációs Intézet Egyesület

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 

Magyar LMBT Szövetség

Magyar Női Érdekérvényesítô Szövetség

Magyarországi Terre des hommes Alapítvány “Lausanne”

MPT Gyermekérdekek Szakosztálya- Korczak Munkabizottság

PATENT  Egyesület

Pressley Ridge Magyarország Alapítvány

Romaversitas Alapítvány

Rosa Parks Alapítvány

Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)

Validity Alapítvány

Világszép Gyermekvédelmi Alapítvány 

valamint egyéni szakértők:

Aczél Anna

Adler Katalin – Békés Iskolák Program 

Békés Zoltán

Bíró Dalma

Cserey Miklós – Szülőnek lenni Program

dr. Gyulai Edina

dr. Hegedüs Judit

dr. Herczeg Rita

dr. Katonáné dr. Pehr Erika

dr. Lux Ágnes

dr. Mátyók Fanni

Negrea Vidia

dr. Szeibert Orsolya

dr. Tóth Zsófia

A nyilatkozatot megfigyelő szervezetként támogatja:

Civil Közoktatási Platform

Emberi Jogi Nevelők Hálózata



Letöltés