Gyermekjogi Civil Koalíció

Nyilatkozat a 3 év alatti gyerekek elhelyezéséről

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyermekvédelmi törvény) szerint a gyermekvédelmi rendszer célja a gyermekek családban nevelkedésének elősegítése, esetleges veszélyeztetettségük megelőzése és megszüntetése, helyettesítő védelem és a róluk való teljes gondoskodás biztosítása, ha hatósági döntések alapján kikerülnek családjukból. Az ENSZ Gyermekjogi  Egyezményével összhangban a Gyermekvédelmi törvény a gyermek érdekeit és jogait helyezi előtérbe, elsőbbséget adva a családban történő nevelkedésnek, illetve a családias elhelyezési formáknak, a nevelőszülői ellátásnak.

Az utóbbi években sajnálatos módon jelentősen emelkedett a családjukon kívül nevelkedő gyermekek száma (huszonegyezer), ugyanakkor ezzel egyidejűleg a nevelőszülők száma (mintegy hatezer) alig változik. A nevelésbe vett gyermekek több mint 70%-a nevelőszülőknél nevelkedik, a többiek gyermekotthonokban. Számos megyében, elsősorban az alföldi megyékben, továbbá Borsod-Abaúj Zemplén megyében a bekerülő gyermekek számának növekedése a nevelőszülők csökkenő vagy stagnáló létszámával párosul. A helyzetet nehezíti a 12 éven aluli gyermekek, de különösen a csecsemő és kisgyermekkorúak kirívóan elnehezült nevelőszülői elhelyezése. Köztudott, hogy a koragyermekkor a gyermekek fejlődése szempontjából az egyik legmeghatározóbb és legérzékenyebb időszak, ezért a 3 év alatti gyermekek védelme kiemelten fontos.

A Gyermekjogi Civil Koalíció több forrásból is értesült arról, hogy napjainkban körülbelül 50-100 csecsemő „várakozik” több hónapig kórházi körülmények között, mert a gyermekvédelmi szakellátás nevelőszülői férőhely hiányában nem tud számukra gondozási helyet biztosítani. Ez a Gyermekvédelmi törvénynek több ponton is ellentmondó, sőt azt sértő helyzet az ágazati szakmai irányítás számára sem lehet újdonság. Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat (a továbbiakban: OGYSZ) több mint egy éve, 2022. július 11-i keltezésű Gyorsjelentése, „a 3 éven aluli gyermekek beáramlásáról a gyermekvédelmi szakellátás rendszerébe” című anyaga a következő megállapítást tartalmazza: „a gyermekek sok esetben ragadnak a kórházban születés után 1-2 hónapra, amíg a szakszolgálatok a szükségleteiknek megfelelő férőhelyet keresik számukra, ennek okán fokozottan ki vannak téve hospitalizációs ártalmaknak.” A helyzet a nevelőszülők hiányával és a különleges gyermekotthoni, illetve különleges lakásotthoni férőhelyek elégtelen számával magyarázható, ahogy ezt a Gyorsjelentés is megállapítja. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy az intézményes körülmények között elhelyezett gyerekek 3 éves koruk utáni elhelyezése sem megoldott.

Az Alapvető Jogok Biztosának az AJB-276/2023. számú ügyben tett Jelentése szintén tartalmazza, hogy „az OGYSZ igazgatójának tájékoztatása szerint a fővárosban nincs megfelelő számú nevelőszülő a 0-3 éves kor közötti gyermekek gondozására, nevelésére.

Az egészségügyi intézményből kikerülő, valamint a csecsemőkorú gyermekek elhelyezése a megkérdezett szakszolgálatok szerint Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér és Hajdú-Bihar megyében is nehézségekbe ütközik, nevelőszülők hiányában csak intézményes elhelyezésre nyílik lehetőség”.

Továbbá szeretnénk emlékeztetni az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága 2020-ban, Magyarország hatodik időszakos jelentésére (CRC/C / HUN / 6) vonatkozó észrevételei közül az alábbiakra: „[…] sokan továbbra is intézményi környezetben élnek, köztük 300 3 év alatti gyermek.” Továbbá „[…] Kezelje prioritásként a családok szociális védelmi intézkedéseit annak megakadályozása érdekében, hogy a gyermekek, különösen a 3 év alatti gyermekek, alternatív ellátásba kerüljenek.”

A 3 év alatti gyermekek helyzete azonban 2023 őszén még változatlan. Ugyanakkor van még néhány olyan vármegyei/fővárosi Szakszolgálat, melynek ellátási területén még tudnak új különleges gyermekotthoni csoportot nyitni és a 3 éven felüliek megfelelő elhelyezésével is sikerül további intézményes férőhelyeket biztosítani a 0-2 évesek számára, azonban a kórházi elhelyezés országszerte ma is jellemző „megoldás”. A pontos számokat nem ismerjük, de a hozzánk beérkezett jelzések alapján van olyan vármegye, ahol megközelítőleg 30 csecsemő van napjainkban kórházi osztályon elhelyezve. Mindez ellentmond a Gyermekvédelmi törvénynek és a gyermekek legfőbb érdekeinek, s bár az egészségügyi rendszer „kényszerű segítő gondozást” nyújt a gyerekeknek, azonban mindez a gyermekvédelmi szakellátás feladata.

Ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy a családjukból kiemelt gyermekek jogainak védelméről az ENSZ Gyermekjogi egyezményének 20. cikke kimondja, hogy „ Minden olyan gyermek, aki ideiglenesen vagy véglegesen meg van fosztva családi környezetétől, vagy aki saját érdekében nem hagyható meg e környezetben, jogosult az állam különleges védelmére és segítségére”, azonban ez a védelem különösen a 3 éven aluli gyermekek számára elégtelen, ezért ezt a törvénysértő állapotot meg kell szüntetni. A gyermekvédelmi szakellátás rendszerének a jelenlegi társadalmi szükségletekhez való igazítása komoly kihívást jelent, de ellenkező esetben sérülnek a gyermeki jogok, az állam intézményvédelmi kötelezettsége pedig nem teljesül.

A Gyermekjogi Civil Koalíció felkéri a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazati irányítókat, hogy a konkrét „kórházi gyermekügyeket” vizsgálják ki és tekintsék át a gyermekvédelmi ellátórendszer hiányosságait, a gyermekközpontúság érvényesülését, különös tekintettel a 3 év alatti gyermekek elhelyezési nehézségeire, az esetleges örökbefogadásukra, valamint a gondozásukat vállaló vagy éppen azt nem vállaló nevelőszülők helyzetére.

Kérjük továbbá, hogy a fenti vizsgálatok eredményéről, valamint arról, hogy a kormányzat milyen lépéseket tett, illetve milyen konkrét szakmai megoldásokat tervez az általunk most jelzett törvénysértő helyzet megszüntetése érdekében, tájékoztassák a szakmai és a szélesebb közvéleményt.

Budapest, 2023. november 3.

A Gyermekjogi Civil Koalíció szervezetei részéről:

Alapítvány a Nevelőszülőkért

Család, Gyerek, Ifjúság Egyesület

Gyerekesély Közhasznú Egyesület (GYERE)

Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Igazgyöngy Alapítvány

Jogismeret Alapítvány

Magyarországi Terre des hommes Alapítvány „Lausanne”

MPT Gyermekérdekek Szakosztálya-Korczak Munkabizottság

Pressley Ridge Magyarország Alapítvány

Rosa Parks Alapítvány

SOS Gyermekfalvak Magyarország

UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány

Világszép Alapítvány

és egyéni szakértők, mint:

Aczél Anna

Adler Katalin – Békés Iskolák program

dr. Baracsi Katalin

Békés Zoltán

Bíró Dalma

Cserey Miklós – Szülőnek lenni program

dr. Gyulai Edina

dr. Herczeg Rita

dr. Katonáné dr. Pehr Erika

dr. Lux Ágnes

dr. Mátyók Fanni

dr. Szotyori-Nagy Viktória

Tománé Mészáros Andrea

dr. Tóth Zsófia

A nyilatkozattal megfigyelő szervezetként egyetért:

Emberi jogi nevelők hálózata

Letöltés